Észre sem vettem az idő múlását, annyira aktívan telnek napjaim. A tegnapi válogatott mérkőzés és annak visszhangja azonban megihletett és mostani írásomat, akár a játékosoknak is ajánlhatnám, talán ők is elgondolkodnának.

Témám a Foci! Kenyáról érdemes tudni, hogy az itteni emberek nagyon nyugodtak és kedvesek és csak a politika és a foci tudja kizökkenteni és mindennapokból. Itt a szigeten is így van ez.

Labda éhségem csillapításaként elkezdtem egy röplabdát rugdosni, dekázgattam kicsit, fejelgettem, élveztem a labdát. A személyzetből pár ember a szomszédságunkban lévő faluban lakik és egyikük áthívott játszani. Miért ne! Mi bajom lehet? Legfeljebb elfáradok! Elindultunk és elkezdődött a meglepetések sorozata. Hol is kezdjem. Először is átvágtunk a falun, ami nagyon szegényes volt, döbbenetesen szegényes és üres! Hol vannak az emberek? A falu után következett egy kis vadon, ahonnan már hallatszott, a sok ember által keltett zaj. Kiértünk egy kb. 3 futballpályányi területre, ahol 3 helyen rengeteg ember játszott. Szélső pályán játszottak a gyerekek, akik összecsavart, összekötözött zacskókból készült labdát rugdostak és próbálták a két leszúrt ág közé bejuttatni. A távolabbi pályán kicsit idősebb gyerekek játszottak, kicsit nagyobb kapura és már rendes labdát kergettek. A középső pályán pedig éppen edzett a falu csapata! A pályák nincsenek vonalazva, vagy egymástól elválasztva, nincsenek vágva sem hengerelve, az öntöző rendszerről nem is beszélve. Az pedig, hogy egy ösvény vezet át a hepehupás pálya közepén, teljesen normális. Az éppen edző srácok közül kivált egyikük és kérdezte, akarok e játszani velük. Természetesen igent mondtam, mire ő közölte velem, hogy amint vége futásnak, játék lesz és beszállhatok. Örültem, mert azt hittem nehezebb lesz bejutnom közéjük.

Figyeltem az edzésüket és meglepő dolgokra lettem figyelmes! 17 óra volt, sütött a nap kb. 30 fok lehetett és futottak, mint a gép! Elöl futott és iramot diktált az edző! Igen, az edző és nem haladt lassan! Tudom furcsa! Pályafutásom alatt, nem sok olyan edzőm volt, aki végigcsinálta volna velünk az edzéseket. Olyan volt, aki beszállt közénk a játékba vagy bemutatta a feladatokat, de amit itt láttam az nem volt semmi. Játékos futó feladatok közepette, ritmust tartva, mi több, a feladatokat egyszerre végrehajtva, nem lassultak, nem láttam, hogy fáradnak csak élvezték, hogy műanyag flakonok között cikáznak! Az is feltűnt, hogy senki nem vágta le a sarkokat nem nézte, hogy figyel a mester vagy sem, nem akartak kimaradni, csalni, lemaradni. Mindenki akart! 45 perc elteltével is lelkesek és elszántak voltak amellett, hogy élvezték! És ez csak a futás volt!

Futás után jelezték, hogy jöjjek, mert elosztják a csapatokat. Odarúgtak nekem egy labdát, elég erősen, ami bár váratlan volt, de könnyedén megszelídítettem. Ennyi elég volt nekik! A második körben elkeltem! Ez nagyon megtisztelő volt számomra. Gyorsan híre ment, hogy egy fehér ember fog játszani a csapattal és rengetegen gyűltek a pálya köré. Kaptam én is egy kis időt bemelegítésre, teszteltek kicsit, mozgattak, passzoltak bal majd jobb lábra, nem volt gond. Rúgtunk néhányat kapura ballal jobbal és csapattagjaim elégedettek voltak a látottakkal. Leszúrtak két ágat három helyre és kezdődött az iram játék. Meglepő volt, hogy ennyi futás után, miért nem lihegnek fáradtan, miért nem nyavalyognak, csak mentek, mint a távirat. Először nem igazán értettem, mi a játék lényege, de figyeltem őket és megértettem! Addig csak a legközelebbi társnak passzoltam, majd később felvéve a játék ritmusát, bátrabban, bevállalósan játszottam. Nem cipelték a labdát, nem csavarodtak rá, hanem egyszerűen, 2-3 érintéssel játszottak és rengeteget futottak. Nagyon élveztem! A test-test elleni küzdelem erősen jelen volt és ebből a szempontból engem sem kíméltek. Bár az én 90 kilómat, azért nem könnyű felborítani, főleg ha számítok is rá. De nagyokat küzdöttünk és nagyon élveztük. Egyik srác rálépett a lábamra és akkor vettem észre, hogy mezítláb játszanak többen is! Nem érdekelte őket, hogy szúr a tüske vagy a korall, csak játszottak és élvezték! Nem fogták vissza magukat, nem volt elveszett labda. Hajtottak, mintha rohadt sok pénz kapnának érte! Néha olyan parázs, csines becsúszások voltak, amik miatt otthon vér folyna! Itt nem, itt fel sem vették, itt játszottak tovább! Talán 45 percet játszottunk, amikor vége lett. Nagyon elfáradtam, de nagyon élveztem! Csapattársaim gratuláltak, örültek és hívtak, hogy minden nap edzenek, jöjjek bármikor. Nagyon elfáradtam, de vigyorogva mentem vissza a bázisra, ahol gyermeki lelkesedéssel meséltem a játék okozta örömöket! Este nem kellett altatni! Hihetetlen volt látni és érezni, hogy a helyiek a saját lehetőségeik ellenére is, milyen akarással, elszántsággal és alázattal vetik bele magukat a játékba. Máskor is megyek hozzájuk játszani!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.